• A tejfakasztás művészete


    A tejfakasztás művészete
    avagy hogyan köszöntsük méltó módon barátaink újszülött gyermekét a nagyvilágban
    Alcím: Tisztelet a vajúdó édesanyáknak

    A történet elmeséléséhez egy kicsit vissza kell nyúlnunk Ádámhoz és Évához, vagy az almához. Megfogalmazódik a kérdés, mit is jelent a tejfakasztó rendezvény, ami az újszülött érkezését követi. A lényeg nagyon egyszerűen az, hogy az „újapa“ legkedvesebb barátai összejönnek a szülést követő minél előbbi alkalommal, hogy kellő jókedvvel és otthon, illetve a környék mulatóiban (diszkréten szólva kocsmáiban) elfogyasszák a rendelkezésre álló kedvfokozó italokat és tisztességesen elintézzék magukat, akár több napon keresztül is. Úgy tartják, hogy minél jobb a kedv és magasabb az elfogyasztott italok mennyisége, annál több teje lesz a kismamának. Aztán ezek az ünnepségek tovább fokozhatók, mint az első fog, az első lépés netalán az első szó, csak az alkalmat kell megtalálni. Rövid történetünk egy rendhagyó tejfakasztó eseményt ölel fel, amely nem a kisbaba megszületése után került megrendezésre, hanem a gyermek egyéves születésnapján.

    Helyszín egy nagyobb magyarországi városka, eseményünk főszereplői pedig egytől egyig gyermekkori jóbarátok, van aki már gyermekáldás után, van aki pedig még előtte. Ahhoz, hogy megértsük, mire is készülnek az egyéves születésnapon, ugorjunk vissza egy kicsit az időben. A család már harmadik gyermekét várta. A szülés tervezett időpontjának közeledte ilyenkor már nem okoz olyan stresszhelyzetet, mint az első babánál, már szinte rutinszerűen telnek a napok, jönnek a jóslófájások, a különböző jelek – vagy nem. „Majd jön az a gyerek ha jönnie kell“ – gondolják a szülők, és nem is aggódnak, amikor a kijelölt időpontban nem kell nyargalni a szülőszobára. Aztán másnap sem, harmadnap sem, sőt az ötödik nap után sem akar az a baba megjönni. Ilyenkor mit tesz az emberfia, természetesen a telefonos segítséget választja, felhívja a szülésznőt, mi is legyen. A telefonbeszélgetést az adatvédelmi és személyi jogok tiszteletben tartása miatt nincs módunkban leközölni, ezért csak egy kis részletet mutatunk be:
    – És akkor a feleségem, ha megissza ezt a népi koktélt, akkor attól felgyorsulhat a szülés?
    – Az nem, de a koktél hatására kitisztul a szervezete és beindulhat a szülési folyamat, azaz miután megitták az italt, várják a hatást: a hasfal összehúzódik a hasmenés miatt, amitől elindul a baba. Ekkor szépen beülnek az autóba, bejönnek a kórházba és jól megszülünk. Az instrukcióknak megfelelően a fiatal pár elvégezte a méregtelenítést és szépen lassan elindultak a kórházba. Az események azonban gyorsabban alakultak, mint azt mindenki várta, és a tisztulással egyidőben a fájások is egyre gyorsabbak lettek, azaz a baba jelezte: idő van, induljunk. A kis család be is pattant a járgányba és természetesen a közlekedési szabályok betartása mellett, de kicsit tempósabban elindultak a lakásuktól mintegy 15 percre lévő kórházba. A kis jövevény azonban nem várta meg, hogy a szülőszobába érjenek – nem messze a kórháztól meg is született, így a szülészet szakemberei már csak a kisfiú megérkezését tudták konstatálni, illetve biztonságba helyezni a babát és a mamát. És hogy miért érdekes ez a történet, ami nem feltétlenül ritka, bárkivel, bárhol megeshet?
    Azért, mert ami egy év múlva történt, az sokak számára örök emlék marad. Itt kanyarodunk vissza a bevezetőben említett tejfakasztó rendezvényre, amely a következő forgatókönyv szerint alakult. A barátok előzetes szervezése alapján egy kiválasztott személy, nevezzük Ferinek, elindult a városba és beszerezte a következőket:
    – tetemes mennyiségű konyak
    – sárgabaracklé
    – ricinusolaj

    Az alapanyagokból az eseményen megjelent 10 délceg férfiú részére elkészítésre került egy olyan 3 decis csodakoktél, amely 2 dl baracklevet, 0,5 dl konyakot és 1 dl ricinusolajat tartalmazott. A srácok aztán saját tempójukban, azaz volt, aki egy húzásra, volt, aki szépen lassan kevergetve kortyolgatva, volt olyan, aki pedig szívószállal, de elfogyasztották a mennyei italt, amelyet aztán kólával, sörrel, pogácsával satöbbi, satöbbi (volt aki még töményet is utánaküldött) lefojtottak.
    A történet persze csak itt kezdődött, hiszen a jelenlévő férfiak pezsgővel, tartalék alsónadrággal, valamint megfelelő mennyiségű vécépapírral felszerelkezve gyalogmenetben elindultak a kórház felé. A misszió lényege ugyanis az volt, hogy gyalogtúra formájában tisztelegjenek a hős édesanya előtt, ugyanakkor nem akarták megvárni azt, hogy mindenki a családi ház vécéjét teszi rendbe, inkább a kertek alatt elosonva a kórházat vették célba (tudva persze, hogy nem mindenki érhet el oda, mert utoléri a gyors lefolyású hasmenés).
    Nem egészen egy kilométerre a kiindulóponttól Z. (csak így röviden, ismét a személyiségi jogok védelme érdekében) jelezte, hogy idő van és az egyik építési telekre behúzódva hangos kiáltások és trombitálás közepette megszült, azaz méregtelenített. Ezt aztán legalább három, hasonló intenzitású méregtelenítés követte, természetesen ugyanattól a személytől. Aztán sokáig semmi, senkinek nem volt ingerenciája, bár K., akinek már volt hasonló tapasztalata (mármint az alhasi görcsök (azaz puki és társai) tiszteletben tartásával kapcsolatban, csak azt öltönyben élte meg és két üzleti tárgyalás között, de ez egy másik történet és nem ide tartozik) érezte, hogy közel a határ, de pszichésen, agykontrollt gyakorolva visszafogta magát. A gyalogtúra véletlenül egy hangulatos pub (azaz a helyi szótárban kocsma) mellett vitt el, ahova a kis csapat betért egy kis frissítésre. Itt egy rövid koccintás történt, s számos túrázó jelezte, hogy meglátogatná a vécét, ám a zsűrielnök, azaz a születésnapos kisgyermek apukája jelezte, az nem ér, azonnali kizárást jelent a versenyből. A kocsmából kifelé két versenyző, Zsolti és Lackó jelezték, hogy most már ők jönnek és lőn csoda, a csapat tapsviharától kísérve megtették amit a haza megkövetelt. Feri barátunk, a koktélosmester aztán a legnagyobb babért aratta le, szinte centikre attól a helytől ahol a baba megszületett, feladta a küzdelmet és „csatlakozott az előtte szólókhoz“. Miután a csapat egy része sikeresen túlesett a hasmenésen és látszólag kiürült, a sereg felhívta az Édesanyát, aki hirtelen meg is érkezett személykocsival, a könnyeit törölgetve és hangosan nevetve köszönte meg a megemlékezést. A házba visszatérve további két résztvevő csatlakozott a már magukat könnyűnek érzőkhöz, majd lassan a kis csapat minden tagja hazatért otthonába pihenni. Pihenni? Hiszen ekkor kezdődött az afterparti néhányuknak: Zsolti mindösszesen 6 órát töltött a vécén, úgy reggel hattól kb. délután fél egyig, de volt, akinek sikerült a teljes vasárnap délutánt a vécén töltenie, majd másfél éves kisfiától „kölcsönvett“ popsikenőccsel enyhítette fájdalmait.
    Volt, aki alig várta, hogy hazaérjen és lenyugodjon, azonban hajnalban megtámadták a görcsök és sikeresen hasment. Ezt az emberkét később diszkvalifikálták, mivel délután galád módon bevett egy Lopediumot hogy megállítsa az ürülési folyamatot. Hétfőn aztán mentek a köremailek és telefonok, illetve a későbbi találkozókon előszeretettel anekdotáztak a túráról, és egymást kérdezgették, mikor lesz megint egy ilyen durranás. A feleségek pedig egybehangzóan csak ennyit mondtak: „Ti nem vagytok teljesen normálisak…“
    Ugyanakkor abban minden fiú egyetértett, hogy ennél szebb egyéves születésnapot, illetve megemlékezést nem is lehetett volna megszervezni.

    – egy kispapa tollából –

    Forrás: Bábaújság 2007/05

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.